δέω (2), imp. 3 pl. δεόντων (better reading διδέντων), ipf. δέον, fut.
inf. δήσειν, aor. ἔδησα, δῆσα, mid. ipf. δέοντο, aor. ἐδήσατο, iter.
δησάσκετο, plup. δέδετο, δέδεντο: bind, fasten; mid., for
oneself, ὅπλα ἀνὰ νῆα,
‘making fast their’ tackle, Od. 2.430; metaph., ἡμέτε-
ρον δὲ μένος καὶ χεῖρας ἔδησεν,
Il. 14.73; ὅς
τίς μ᾽ α?θανάτων πεδάα? καὶ ἔδησε κελεύθου (gen. of
separation), Od. 4.380, Od. 8.352.