γαῖα, γῆ : earth,
land; distinguished from the heavens, (κι?ονες) αἳ γαι_άν τε καὶ
οὐρανὸν ἀμφὶς ἔχουσιν, Od.
1.54; geographically, Ἀχαιίδα
γαῖαν, esp. native land, πατρίδα
γαῖαν, pl., οὐδέ τις ἄλλη
| φαίνετο γαια?ων ἀλλ᾽ οὐρανὸς
ἠδὲ θάλασσα, Od. 14.302;
as substance, χυτὴ γαῖα, for a grave,
Il. 6.464
; κωφὴ γαῖα, ‘silent
dust,’ Il. 24.54; prov.,
υ?μεῖς πάντες ὕδωρ καὶ γαῖα
γένοισθε, Il. 7.99. The form
γῆ is of less common occurrence, Od. 13.233, Od.
23.233, Il.
21.63.—Personified, Γαῖα,
Il. 15.36; Γῆ, Il. 3.104, Il. 19.259.